2009. november 23., hétfő

Hétvége

  Egy nagyszerű hétvégén vagyok túl. :) Először is (időrendi sorrend) péntek este egy jól sikerült póker-party volt nálunk, vagyis a kisházban, ahol már kb egy éveben hétvégente összejövünk nagyrészt pókerezni. Ezen a péntek estén elég jól alakítottam. Már több hete jól játszom meg a lapjaim, igaz vannak csúnya körök, de összességében elég jól állok :) De nem ez az este volt a hétvége csúcsa, hanem a szombat este. Patival elmentünk a Dzsungel Cafe étterembe, hogy rendezzünk egy vacsorás randit is, ahol csinin kiöltözhet nekem :) Be kell vallanom, hogy tényleg nagyon gyönyörű volt :))) (De csak magunk között megjegyzem, hogy nekem minden formájában tetszik :) Nyaúúú! :)  Az étteremről annyit, hogy szerintem nagyon jól megcsinálták, a kínálatuk is nagyon finom és nem is drágák ahhoz képest, hogy a belvárosban vannak. De a weboldalukon többet megtudhattok róluk. Vacsi után Patiéknál aludtunk, majd reggel a fél9-es busszal mentünk vissza Áporkára.
  Vasárnap már nem nagyon történt semmi. Élveztük egymás jelenlétét, miközben mindketten a saját munkánkat csináltuk.
  Ennyit erről a hétvégéről. Ezt egy nagy plusz jellel zárom egymás kapcsolatában. Remélem ez a hosszú távú boldog kapcsolatunk kezdete lehet, ahonnan kizárjuk a múltban történt rossz dolgokat :)

2009.11.19.

   A címből látszik, hogy ezt még csütörtökön kezdtem el megírni, hogy egy kicsit számot adjak a történésedkből, de nem jutottam el a végére. A csütörtök este miatt nyitottam. Reggel 7től dolgoztam a Bio-Fungiban, és 4 órás csúszás miatt csak éjjel fél12-kor fejezték be a komposzt betárolását a hőkezelőkben, én meg megvártam a minták elemzése miatt. Nem bántam meg , hogy sokáig maradtam, mert így is volt sok programozási feladatom, amit nagyrészt magamnak köszönhetek, mert egy jó ideje már arra törekszem, hogy úgy alakítsam át a Biofunginak íródó programom, hogy az jól strukturált és az új kérésk minnél gyorsabb leprogramozását, megvalósítását lehetővé tegye, és nem utolsó sorban a helyi és távoli szerverekkel is jól működő kommunikációt folytasson. Már jó ideje a SOA koncepciója szerint tevékenykedek. Igaz, nem neveztem nevén a dolgot, de ez él bennem. Kb. 2 éve egy jó ideig az Alerant Zrt-nél dolgoztam mint tesztelő diákmunkás, de azért programozgatnom is kellett és mi is részletes kioktatást kaptunk a SOA-nak helyi megvalósításából. Ami most nálam fő, hogy bizonyos szolgáltatásokat csak megosztok a saját szervereimen, és azt mások használhatják, de magát a programot nem kapják meg, és persze így szét tudom osztani a feladatot különböző gépek között, ami a hatékonyságot is növelheti. Másrészt pedig a különböző nyelveken megírt programokat össze tudom kötni. :) De majd a SOA-ról, és saját megvalósításaimról még bővebben olvashattok nálam.
  Visszatérva csütörtök estéhez, kb. 12 fele haza is értem, vacsiztam, és nem voltam álmos. Mondjuk hajnal fél1 körül van a holt pontom. Ha addig nem alszom, akkor jó darabig nem is tudok elaludni. Ígyhát nekiláttam dolgozni. Nem is aludtam semmit. Majd reggel 7re megint mentem dolgozni. Majd péntek este póker, és így szombat hajnal 3ig nem is aludtam semmit. De végülis öröm töltött el, mert sikerült az utca másik oldalán levő, kb 5 házzal arrébb levő házunkba átlőnöm a hálózatomat :)
  A hétvégéről a köv. bejegyzésemben többet olvashattok.

2009. november 15., vasárnap

Budapest

Ezt kifelejtettem az előzőből: találtam a linket egy blogon: http://brigad.blog.hu/2009/11/15/ezt_a_videot_ajanlom_minden_budapestinek
Nézzétek meg! :)

Újra itt

 Ahogy visszanéztem, elég régóta (pontosabban egy hónapja) nem írtam ide. Előre is elnéést az elírásokért, amiket nem veszek észre , de új laptopom van, és még szoktam meg a billentyűzetét teljes mértékben.
 Hol is kezdjem? Ezalatt az egy hónap alatt elég sok minden történt szerény személyemmel. Voltam a KÖMT-ön, amit az MTT szervezett Zebegényben. NAgyon élveztem. Mondjuk én nem vagyok művészi hajlamú egyén, ezért inkább a túra szekciót választottam :) Itt is voltak mélypontok Patival való kapcsolatomban. 2 este is összevesztünk, bár miattam. Igazat megvalva, mindig miattam vesztünk ösze az eddigi közös trajektóriánkat végignézve (kivéve a komunikáció beli félreértéseket, és persze az augusztusi esetet), de azóta csak én vagyok a bűnös. És persze ez most be is tetőződött. Ezen a héten eléggé nagy negatív gradienssel áltam a dolgokhoz. meg is lett az eredménye: a kötés elszakadt. lehet, hogy túl nagy gerjesztő E-át közöltem a rendszerrel? ja. Várni kell, hogy emittálja a rendszer, hátha reverzibilis a folyamat, és újból rendeződnek a kötések :)  De mint tudjuk, ez t függő, csak bizonyos dt idő után áll helyre. De remélyem, nem álltak a trajektóriáink rá egy végsőkig távolodó pályára! Ezt sokáig tartana számolni, úgyhogy inkább kimérem. :)
 Két hete megnéztük a MEster és MArgarita c. darabot a Nemzetiben. Nagyon jó volt, és féláron tudtam rá jegyet szerezni :) Nagyon élveztem, főleg, hogy Patival voltam :)
 Ezeket leszámítva csak a munka-munka és a munka, meg persze a két egyetem játszik döntő szerepet a napjaimban. Kéne már valamikor aludnom is... de sajnos sok a teendő és kevés az idő.
Várható következő híradás kedd este éjfél körül, de valószínűbb szerda délelőtt :)

2009. október 10., szombat

Mi

 Megint egy kemény héten vagyok túl. Most összejött minden. Munkahelyen is 2,5 ember helyett tettem a dolgom, és elég sokat bent voltam, másrészt meg megint sikerült Patival egy kis mosolyszünetet összehozni. Nem is olyan kicsi volt. Úgyhogy ez a kettő épp elég volt, hogy alig aludjak a héten. Bár magamnak csináltam a bajt. Nem egy szakításon agyok már túl, de ez mindennél jobban megviselt volna. Már sokszor belegondoltam, hogy mi lenne, ha vége lenne, de megfoghatatlan. De ma találkoztunk, és mindent rendeztünk. Szerencsére :) Azt hiszem, újra át kell nézni a kommunikációs szabálykönyvünket. :) Egy kapcsolat nincs viták és nézeteltérések nélkül, csak jól kell kezelni őket. :)
  Most ezek a hét legeslegfontosabb eseményei. És jön a hétvége, és most itthon is kidolgozhatom magam, szellemiekben és persze a kertben :)

2009. október 5., hétfő

Pár(-)link

Még 2 hete kezdtem el gyűjteni ezeket a linkeket, hogy majd közreadom itt a blogon. Netezés közben olvasgattam őket. Igaz, nem egy témából vannak, de szerintem érdekesek.

Az örök téma:
 http://tudomanyesvallas.uw.hu/vallas.htm

Párkapcsolat és biológia:
http://www.ferfiklinika.com/cikk/ferfi_orgazmus
http://www.lelekbenotthon.hu/article.php?sid=41
http://www.termeszetvilaga.hu/tv2002/tv0203/csaba.html
http://www.mindentudas.hu/mindentudasegyeteme/20040709ano.html

Még jönnek majd linkek, de most nincs kedvem és időm őket rendszerezni. Így is már fél lábbal a gyakorlaton vagyok, amin szintén fél szemmel olvasni fogok :)

Win7

Gondoltam, most már illik pár sort írnom a blogba. Sok minden nem történik velem. Múlt hét elejlén szerencsésen rendeződött a helyzetem a cégnél (nem tudnak a hiba-generáló programjaim nélkül lenni :P ), és csak dolgozom, csak dolgozom, és tanulok :D
Hétvégén találkoztam Patival. Megnéztük az 1000tea teaházat a Váci utcában. Szerintem nagyon kellemes hely :) Majd egy kósza ötlettől vezérelve séta közben felvetettem, hogy majd csak reggel megyek haza, úgyhogy adott volt az esti program is. :) (mondjuk azért nem volt teljesen kósza az ötlet). Bár annyira azért nem terveztem előre, mert elvileg most külön töltős hétvége lett volna, mert mindkettőnknek volt dolga, de úgy látszik mégsem bírjuk ki teljesen külön egy hétig, csak virtuális kapcsolattartással. :)

Más: minap megvéve a CHIP magazint, és olvasva, teljesen azon vagyok, hogy minél hamarabb új laptopot vegyek magamnak. Márcsak hogy a Win7-et futtathassam rajta virtuálisgépekkel spékelve. Így legaább nem kell kilépnema windowsból, ha linuxot, vagy régebbi windowst akarok futtatni (mellesleg teljesen függetlenek egymás mellett az oprendszerek , és csakhálózaton keresztül látják egymást :) ). Jó, ez a technológia nem új, de nem árt, ha fizikailag is meg van alapozva a project. Tehát minimum egy több magos géppel :)

2009. szeptember 29., kedd

Tegyünk a bolygónkért - Bolygómérnökök :)


  Bár most ezt a bejegyzést egy adott cikk miatt írom, de a teljes weboldal a bolygónk megóvása érdekében jött létre. Ajánlom mindenkinek. Rajtunk si múlik Földünk sorsa, és vele együtt a miénk is. Hisz a földet csak kölcsön kaptuk unokáinktól :)

2009. szeptember 21., hétfő

Kutatók éjszakája 2009

Ajánlom mindenkinek!

 Ahogy elnéztem, nagyon jó programok lesznek. Én legszivesebben az összesre elmennék. :D
A Részletes program itt található:  http://www.kutatokejszakaja.hu/index.php?page=2

Jó szórakozást hozzá!

2009. szeptember 8., kedd

ELTE IK programtervező informatikus START :)

Jajj, de rég írtam már ide. Bár már lenne miket leírnom, ígérem, pótlom a hiányosságaimat. :)
De amitmost meg szeretnék osztani, hogy végre beindult az infó-s félév is. TEgnap megvoltak az első órák, matek, de dög unalom volt. Már vegyészen bőven többet hallgattam ilyen témban ,mint kéne, így remélem lfogadják a tárgyelfogadási kérelmem. És így nem 6, hanem 4 félév alatt végeznék ott is :D Nagyon jó lenne :)

2009. augusztus 9., vasárnap

Bikini koncert, Ráckeve, 2009.08.09.

Huh, fiúk! Nagyon jó koncert volt! Tombotunk is rá a többiekkel. Meg ennyi embert!!! Becslés szerint minimum 1500-an voltak, vagy ennek a duplája :) Csak az a kár, hogy játszhatnának még :DDDD

2009. augusztus 8., szombat

2009.08.08. esti összegzés

  Végülis nem teljesen úgy telt el a mai napom, amint terveztem. Sajnos a kenuzás nem jött össze, mert az illető, aki a kulcsokat odaadta volna, nem volt othon ,mert a testvérével kirándult. De mellesleg Zolinak se volt nagy kedve végülis evezni. Bár jó lett volna egy kicsit. Készülni a szeptemberi kenutúrára. Szerintem nincs hideg szeptemberben kenuzáshoz. Páran, az illetékes haverok közül azt mondják : szeptemberben már hideg van, hogy evezzünk, meg nem akarnak megfagyni a sátorban. Szerintem pedig nagyon is jó idő van még za evezéshez. Nem is terveztem hosszúra a távot, csak 84 km-re. Ez peig nem sok. Napi 30 km, és vígan meg van 2,5 nap alatt.
  Másrészt pedig jót beszélgettem MSN-en egyik gimis osztálytársnőmmel. Valahogy most jó volt neki kiadni lelki problémáimat. Aki meg is tuda érteni. Fiúkkal nem mindig lehet ilyenekről beszélni, bár tisztelet a kivételnek. De most belegondolva, a legközelebi haveri körömből nem igazán lehetne. Mondjuk olyanokat mondott, amit én is eddig gondoltam, Sok-sok levezetés után én is ezekre az eredményekre jutottam, de jú volt hallani egy tőlem független, gondolkodásra képes lény válaszát :)
  Az este lezárásaként pedig Dominik haverommal sörözgettünk. Megvitattuk a politikai eseményeket. A "rasszista" magyarok helyzetét. Miért van az, hogy külföldön akárhogy bánhatnak a cigánnyal, itthon már rögtön rasszistának bélyegzik azokat, akik jogosan vernek meg egyet is közülük? :(  Mátyás király, elbasztad, francnak kellett őket behívni munkaerőnek és letelepedési jogokat adi nekik :S  De azért vidám dolgokról is estt sző :D Lendő zenekarunk alakulását is megvitattuk, a kemény magját XD ... ja, a kemény mag már egy ideje meg van, de sajnos lassan halad a project. Lassan, de biztosan :D  Remélem összejön. Mér jó lenne zenélni, igazi pörgös rock számokat :D

Egy szombati nap...

 Nagyon jó idő van, és meleg is, úgyhogy a kerti munka egy kicsit lassan halad. Inkább bent jó lenni a hüvösön, és a számítógépen pötyögni. Itt is van elég tenni való :P Bár azért itt is meg-megállok néha. Furcsa gondolatok járnak a fejemben. Miért van az, hogy hiába vagyok valakivel együtt már hosszú ideje (mondjuk ez relatív), mégsem tudok 100%-osan megbízni benne? Szerintem ilyen vagyok. Lehet túlzásba viszem néha a kombinálásokat.. :S  Nem is tudom, hogy tudnék ezen segíteni. Már csak azért is, mert így nem tudok koncentrálni teljesen a feladataimra.
 Na mindegy, megyek vissza pötyögni, és nemsokára irány a Duna és kenuzás :) Valahogy most jól esett ezeket a gondolatokat leírni....

2009. augusztus 7., péntek

Vége egy újabb hétnek...

  Végre újból itthon a munkahelyről, és már pénteket írunk :) Ez mindig örömmel tölt el, mert ekkor az jut eszembe, hogy holnap nem kell bemenni dolgozni, és majdnem teljesen ét alakíthatom a napi programomat. A majdnem szó azt jelenti, hogy a szüleim úgyis kitalálnak valami elfoglaltságot és abból nincs menekvés.De akik ismernek, azok tudják, hogy ekkor is előre beosztott időrend alapján csinálom a dolgokat.
  Az öröm csak ennyi volt. Mert ha belegondolok, hogy mennyi teendőm van, amiket jó lenne már tényleg megcsinálni (gyűlnek a programozási ötletek, és csak gyűlnek... :P ) Ebbeől a szempontból jó, hogy most nincs itthon a Kiscicám, mert legalább tudok a számítógépeimre koncentráni .... :P De amúgy meg nagyon hiányzik :'( De már csdak 3 nap, ha minden jól, megy, és hétfőn sikeresen le tudom adni a Karabantartó - és a Termelési-részlegnek a fejlesztést, akkor úgy érzem hétfő délután és este jól fog eltelni a Cicusommal :)))) I love Pati :)
  De addig is munkára fel, és persze a vasárnapi Bikini koncertre!!!!! yeeah :) ... "Részegen, ki visz majd haza....".  hmm, most gondoltam bele, hogy hétfő reggel nekem meg munka, és project leadás... Nem baj, a koncert az koncert :D Voltam már másnaposan dolgozni, Iron maiden koncert után XD

2009. augusztus 3., hétfő

Itthon a nyaralásból...

  Újra itthon. Na jó, nem voltam távol, csak 4 napig, és már vasárnap délután itthon voltam, de csak ost jutottam el idáig, hogy írjak. De időközben úgy döntöttem, hogy az utazásokról külön blogot nyitok, úgyhogy a többit ott elolvashatjátok.
  Itt még csak annyit, hogy kicsit nhéz volt visszarázódni a munkába :D

2009. július 27., hétfő

Koncetezős - grillezős hétvége :)

Elég mozgalmas volt a hétvége :)
  Pénteken munka után 16kor haza. Kis rendrakás, és ötre már lent is volt Pati :))  Egy kis ejtőzés együtt, aztán már készülődhettünk is, mert 6ra jöttek Dominikék, és mentünk Kiskunkacházára a Wall Street táborba. Nem aludtunk ott, csak a koncertek miatt mentünk le. Négy előzenekar volt. Volt köztük jó is meg rosszabb is. Közben vacsizutnk egy jót ahelyi vendéglátóipari egységben. Nem volt valami fényes, de legalább ettünk :P Utána egy jót sétáltunk. Majd jött a koncert. Egész jó volt. Tomboltunk egy jót, majd éjfélre kb haza is értünk. Páran a társaságból "elfáradtak" kicsit XD
  Szombaton mikor felkeltünk, neki álltunk autót takarítani, hogy dél körül indulhassunk. Bár csúszás lett belőle. Egyrészt fél 10kor keltünk. Én bíztam benne, hogy anyuék beszolnak korábban, ha mennek piacra, de nem így történt... másrészt pedig el kellett előbb menni az uatóért apu munkahelyére, mert bevitte, hogy megnézzék a féket meg a gumikat. kb. dél körül azért végeztünk a takarítással ,de még le kellett magunkat is tisztítani :P Negyed kettőkor indultunk.
  Nagyon élveztem a partyt :D Megismertem Pati pár ismerősét, évfolyamtársát. Jót grilleztünk, fürödtünk a medencében. Majd társasoztunk :D Kaptunk külön szobát :P
  Reggel fél8or indultunk haza, hogy ne késsem le a templomi orgonálást. Utána megnéztük a Forma 1-et, és Pati ment haza, mert ma indultak a nyaralásra. (én majd csak szerda este csatlakozom hozzájuk. már alig várom :D)

2009. július 19., vasárnap

Wall Street

Végre találtam videókat youtube-on a zenekarról :)












És jövőhét végén tábor. Yeee! :)

In Bruges

   Ez a nap is jól alakult. A reggeli kicsit kábai kelés okai tegnap estére vezethetők vissza. Nem kellett volna még boroznom is 3 üveg sörre :P De megérte, nagyon jófajta bor csúszott le a torkomon (Bíboros). A templomban is kicsit nehezen ment az orgonálás. Kicsit oda is kellett figyelnem a kottára. nem is beszélve arról , hogy egy ritka használt éneket énekeltünk. És mikor már kb. 10 perce megy az Istentisztelet, látom a telefonom, hogy egyik kollégám hív. Mikor vége lett az éneknek, írtam neki, hogy majd visszahívom. 11 után hívtam is, és kérte, hogy egy új fajta alapanyagnak a mérési eredményeire kíváncsiak a termelésvezetők, és most kell. Én bementem a munkahelyre, szerencse, hogy majdnem helyben van, és keresgéltem pár évre visszamenőleg, mert azt mondták, hogy ilyt már vizsgáltak. De nem volt írásos anyag sehol sem, úgyhogy mérhettem én. 4 órát bemnt kellett töltenem, amíg minden kész nem lett. Mondjuk a gépek gazdaságos használata miatt muszály voltam más mintákat is berakni vele, úgyhogy időm egy része ezzelt tlet, hogy mindentelőkészítsek. Aztán be a  gépbe, és pihi. A pihi volt majdnem 3 óra. XD De nem bánom, vittem a gépem, meg egyik benti gépet is beüzemeltem, és miközben filmet néztem, programozhattam, meg minden mást :)
  És ez az, amiért ezt a blogbejegyzést írtam. Az "In Bruges" c. filmet néztem. Érdekes. 2 bérgyílkosról szól és a munkaadójukról. A belső vívódásról, az elvekhez való hűségről. Szerintem jó volt. Meg lehet nézni :) Van benne pár véres jelenet, de hol nincs már a mai filmek közül.
  Nem akarok sokat írni a filmről. Több info itt olvasható róla. Bár a film alapján megnézném Bruges városát :)))

2009. július 15., szerda

Egy szép keddi nap...

Mostanában változatosságot nem mutatnak a napjaim. Reggel kelés, reggeli, fürdés, laptop és a cuccom összepakolás, aztán go dolgozni. Majd munka után haza, egy óra alvás (ilyen melegben nem nehéz elaludni), majd estebéd, ki az udvarra, majd megint odaülni a laptop elé és dolgozni. Majd mindezek után kb hajnali 1-2 fele elnyom az álom.
De azért szerencsére nem annyira szomorú a helyzet :) Azért a haverokkal is összeröffenek néha egy-két sörre, beszélgetni, vagy focizni.
Épp tegnap este, miközben Patimmal beszélgettem, vetődött fel a kérdés, hogy nem unom-e már ezt a monotonságot. Ő kérdezett rá. Őszintén, már nem. Végülis hozzá kell szokni, mert ha már ténylegesen dolgozik az ember, nem mondhatja főnökének: "Bocs, ma nincs kedvem bemenni dolgozni!". Na jó, egyszer lehet mondani. Aztán már nem kell XD Meg ez csak egy váza a mindennapoknak. És ez kell is, kell egy állandó ritmus, amihez hozzászokik az ember. De ezt már ecseteltem is az előző bejegyzésekben. Tapasztalatból mondom, hogy ha nincs ilyen állandó ritmus, akkor úgy elveszik az ember. Nehezebben áll hozzá a feladatoknak, amket meg kéne csinálni.
De azért ezt a vázat néha fel is kell rúgni (szabadság, elutazni valahova, rockkoncertek...).
Tegnao meg is csináltam egy teljesen általános feladat-nyílvántartó és -generátor programot, így már a mindennapi feladatok kezelése is könnyű, és a számítógépem mindig figyelmeztet, ha valamit nem csinálok meg időben :P Ő az én pótagyam :D Tudom, rengeteg ilyen funkció van már a neten is, de másoké sosem tetszik teljesen, mert én szeretem hozzáadni a saját ötleteimet is, és az csak akkor megy, ha én írom meg a teljeset, és persze én az általánosításokra törekszem :D

Amúgy szép napsütéses nap van. Úgy érzem ma egy jó úszás vagy egy esti futás simán belefér a napba :)

Na jó, most ennyit, megyek vissza elmélkedni a feladatimon...

Már csak 5-öt kell aludni, és újra találkozom Patimmal :) és 14-et, hogy mehessek Békésszentandrásra velük nyaralni :)

2009. július 14., kedd

Mi lennék, ha...

...hónap lennék: Augusztus
...a hét napja lennék: szombat
...a nap egy időpontja lennék: éjjel
...bolygó lennék: Mars
...tengeri állat lennék: oroszlánfóka
...berendezési tárgy lennék: kanapé
...bűn lennék: paráznaság
...történelmi személy lennék: Horthy
...folyadék lennék: sör
...drágakő lennék: pasz
...fa lennék: mamut fenyő
...madár lennék: sólyom
...szerszám lennék: agregátor
...virág lennék: rózsa
...időjárás lennék: nyári zápor
...mesebeli lény lennék: szárnyas oroszlán
...hangszer lennék: orgona vagy gitár
...állat lennék: oroszlán
...szín lennék: fekete vöröses árnyalattal
...érzelem lennék:
...zöldség lennék: chili
...hang lennék: lásd a hangsuereknél
...elem lennék: Si
...dal lennék: Kalapács: Bűnöm a rock
...film lennék: Mátrix
...könyv lennék: Atkins: Fizkém
...étel lennék: pacalpörkölt
...hely lennék: téridő szinguláris pontja
...íz lennék: csípős
...illat lennék: sör, bor, pálinka
...hit lennék: amiben hiszek
...testrész lennék: agy
...arckifejezés lennék: pasz
...tanóra lennék: matematika,kémia,info,fizika
...rajzfilm lennék: Gumimacik
...mértani alakzat lennék: n dimenziós kocka XD
...szám lennék: 19
...ruhadarab lennék: boxer
...ékszer lennék: szegecses karkötő
...kiegészítő lennék: fejkendő
...szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés
...rovar lennék: pasz
...gyümölcs lennék: barack
...smink lennék: fekete körömlakk
...épület lennék: vár

Egy átlagos nap...

Nem valami könnyen indult a mai nap. Alig tudtam felkelni, de azért tartani kell a 6 órási kelési időpontot. Megnéztem, hogy alakul a falum a Travianban, reggeli, fürdés, majd irány dolgozni. Nem voltam ma valami kreatív. Nem nagyon kötöttt le a munka, így nagyrészt csak alapteendőket csináltam, alig fejlesztettem valamit a programokban. Majd hazajövet, be is aludtam egy órát.
Már jó lenne visszaszokni egy állandó ritmusra. Általánosban, meg gimiben nem volt gond. De egyetem alatt... kicsit ellustúl az ember... meg persze, ha az ember a barátnőjével alszik.. reggel nehezen kell ki az ágyból :D De ennek vége. Így hát elhatározásra jutottam: muszáj visszaállni egy állandó ritmusra, és megtervezni a mindennapos teendőket. Úgyhogy megvan az idei nyár egy nagy feladata: egy állandó bioritmus megszokása (újra). Remélem menni fog :)

2009. július 12., vasárnap

Cseszi fesztivál, 2. nap

Ahogy lenni szokott, spontán ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a 2. napra is. Igaz, nem kellett sokat gondolkodni, mert a P. Mobil, Zoral, Zsuzsa néni közbelép magáért beszél :D Már este 7kor kimentünk. Nemsokára már a kezemben foghattam az 1. korsó sörömet. 20 órától az AB/CD játszott (AC/DC tribute). Nagyon jó volt, bár nem maradtunk közben a szimpadnál, de hallottuk, és nagyon jól nyomták. és nemcsak a zene volt AC/DC, hanem az öltözet is :D De még miaelőtt élvezhettük volna az AC/DC-t, valami tánccsoport erotikus táncokkal szórakoztatott bennünket. Apám, azok a csajok :D
22-től a P. Mobil játszott. Ezwn már tomboltunk :D Majd utána volt a sztiptíz verseny döntője. Élveztük, bár a csajokban is volt már töltés, így elég bátrak voltak XD De nekem már csak a "mindent a szemnek, semmit a lőcsnek" mondás marad. Ahogy mondani szokták volt: "Ha már rendeltem, az étlapot még nézegethetem." :)
MAjd jött a Zoral. Ahogy vártam. Jó bulit csaptak, bár kár, hogy 24-től volt, mert már kicsit fáradtam. De azt hozták, amit vártam :) Én a hagyományaikhoz mérten, itt sem maradtak el a csajok :)
Ez a Cseszi egy igazi jó rockfeszt volt: sör, csajok és Rock'N'Roll, Yeee .. ebből nekem csak a sör és a rock jutott (és közben Rád gondoltam, Patim :) )

Keresek nektek egy kis ízelítőt a youtubon:








2009. július 11., szombat

Cseszi rockfesztivál 1. nap

Jaj de jó volt a tegnapi nap :) Csütörtökön este 10 körül Dominik barátommal eldöntöttük, hogy megyünk a  rockfesztre (nincs messze tőlünk, max 20 perc kocsival), mert a fellépők között lesz a Wall Street, Lord, Cool HeAD Klan, Blues Company...  Eezket mind ott is voltunk. Kb este 6-tól hajnal kettőig, de még ezek után is volt még 2 fellépő. Nagyon jók voltak. A Wall street-en csak ketten tomboltunk eleinte elől, mások csak kb 3-4 m távolságból nézték, de aztán jöttek még előre :D De a lordon, tele volt az egész platc, ameddig a szem ellátott :) Felemelő vlt hallgatni a tömeget, és tombolni velük együtt :))
Ja, és jól jártunk, mert ismeretségnek hála, kaptunk VIP belépőt, így lehet ,hogy a 2. napra is kinézünk: P. Mobile, Zorall..:)
Egy kis ízelítő: Szállj, csak szállj - LORD

2009. június 21., vasárnap

Egy csütörtöki nap története....

 Vége a pókernek ma estére is. A szokásosnél sokkal rövidebb lett. Igaz, mindannyian dolgozunk másnap, így csak 1,5 órára jöttünk össze, kicsit játszani. Bár kellett is. Egész délután ma is nagyrészt a gépem előtt ültem, és programoztam, és szőttem a terveket. Na jó, teljes képhez hozzátartozik, hogy megnéztem a Rendőrakadémia 6-7. részét, mert leellenőriztem pár DVD-t. amiket kiírok. Szegény szerver gépem. Nem elég neki, hogy a fut rajta egy Apache-php-mysql szerver, ftp szerver, ő az itthoni egyik fileszerver is, letöltök vele, és még DVD-ket is írjon XD De hát ez a dolga.
 Na, de aminek a címét kapta ez a bejegyzés, már írom is:
 Csütörtökön Kiscicám, és végzős szaktársai ünnepeltek, és meghívott engem is szerdán. Egész este beszélgettünk msn-en, már fél egy volt, mikor abbahagytuk a beszélgetést, és elköszöntünk egymástól. :) Másnap már 8kor bent voltam a munkahelyen, kipakoltam, megkaptam a reggeli instrukciókat (kávé :P), gyors reggeli email olvasás, és gondoltam, írok Cicámnak, hogy sok sikert az aznapi tanuláshoz, és haladjon jól :) Öszintén, nem vártam választ, de mégis :P Valahogy belül vártam egy kis sms-t, hogy ő is puszil vagy vmi, vagy egy email. De semmi... eltelt a munakidő, már 2 fele járt, mennem kellett haza, hogy elérjem a buszomat, de még mindig semmi. Nem tudom, hogy miért, de valahogy nem értettem. Elgondolkodtamrajta, hogy akkor ma mennem kéne? De nem írtam ez ügyben semmit. Lehet, inkébb ezt kellett volna tennem. Na, hazaértem, ettem, fürödtem, öltöztem. összepakoltam a cuccomat, gondoltam, akkor majd fent alszom a húgom albérletében, és majd másnap reggel haza, és munka. Felértem a busszal, elmentem még bevásárolni, majd felmentem az albérletbe. Fél 7re ígértem még előző este magam, hisz nem tudtam meddig dolgozom, és hogy érek fel, de ez mindenképp elérhető időnek tünt. Vártam, semmi telefon. Már fél 8, semmi. 8körül elindultam vissza a Népligetbe, és a metron megcsören a telefonom. De csak megcsörrentett. Én nem hívtam vissza. Inkébb írtam egy száraz sms-t, hogy nem megyek. Visszaír, hogy miért nem, és puszil, majd péntek este beszélünk. Kis idő múlva megint szárazon visszaírtam, hogy mivel nem írt ma, úgy gondolom, nem kell mennem. Erre jön megint a csörgés, de én már a buszon ülve hallgatom egy ideje a zenét, és kinyomtam. majd érzem, hogy az övtatyómban rezeg valami már vagy 20 mp-e, és rájöttem, hogy a másik telefonom csörög, mert átirányítottam rá már pár 7-tel ezelőtt a nemfogadott hívásokat. Gyorsan azt is kinyomtam. Elég hülye egy történet.
 Másnap melóhelyen egész nap nézegettem, hátha történik valami válaszreakció, de semmi. Bár aznap volt is mivel lefoglalnom magam,, mert betaláltak, hogy írjak egy raktárnyílvántartó modult a programomhoz saját igényük szerint.
 Péntek este pókereztünk, hajnalig, bár akkor sem tudtam leszállni a telefonomról, állandóan az emaileket nézegettem. Majd eltelt a szombati na is. EGész nap nap esett, ígyhát a gép előtt töltötem, és olvastam, meg programoztam. Majd szombat este msn-en rámköszön. Öszintén bevalva, kicsit féltem, de mintha nem lett volna semmi. Na jó, pár kérdés azért elhangzott, de nem fejtetem ki magam.
 Hogy mi ebből a tanulság? Megbeszélt időpontot sose tegyetek semmitől se függővé, még ha úgy tünik is, hogy nem kéne elmenni. Mindig el kell menni, csak max beég az ember, de legalább nem nyomasztja semmi pár napig :P

Terhes "férfi"

A cikket itt olvashatjátok. Nemrég olvastam én is, mikor emailjeimet böngészve, a gmail felhozta a hírek közt. Mindig is gondolkodtatóba ejtetnek az ilyen esetek. Főleg, hogy valaki átoperáltatja magát. Annyi kérdés felmerül bennem ilyenkor:
 
  -  Mennyire tudja ezt elfogadni a környezete. (" Jó napot, Kati Bácsi! "). Bocsánat, ez lehet, hogy kicsit durva volt.
  -  Vagy, hogy az orvostudomány miért akarja áttörni a biológiai falakat, amit az evolúció oly szépen, és funkcionálisan kialakított, vagyis, hogy minek kell férfinek szülnie? Igaz, ebben a cikkben végülis a még megmaradt méhben történt, de azért olvashatunk olyanokról is, hogy rendes férfiak a hasüregükben hordják vagy hordanák ki. Ez már túl liberális gondolkodás. Fújj.
Nem beszélve arról, hogy hormonálisan nem teljesen azonos a férfi és a nő teste, ergo a magzatot ért behatások sem hasonlók. Nem károsítja ez a gyereket?
  - Vagy mit szól majd a gyereke ehhez? Vagy büszkén újságolja az oviban.. Képzeld, engem apa szült meg, nem anyu :P Vagy majd undorítónak tartja.
  - Másrészt, ha már gyereket akartak, akkor miért nem fogadtak egyet örökbe? Hisz ha belegondolunk, az apa nem is közülök van, hanem egy idegen ember. Akkor már inkébb egy árva gyereken segítenének az ilyen emberek.
  - Ésd nem utolsó sorban, mit szól Isten ehhez? Bár, nem hinném, hogy aki átoperáltatja magát, foglalkozna ezzel a kérdéssel.

stb-stb.

 Bár azért a homoszexulaitás, és a transzexualitásnak is megvannak a biológiai, genetikai háttere, de egy cikkben olvastam, hogy ennek a hatása elenyésző. Férfiaknál kb. 30%, nőknél már csak kb 18%. Nagyobb hatása van a neveltetésnek, és a környezeti behatásoknak. (az origo.hu-n olvasható ez a cikk)
 A saját véleményem szerint nem arra kellene öszpontosítani, hogy operáljuk át az ilyen embereket, és arról vitetkozni, hogy homo- vagy transzexuális párok házasodjanak vagy ne, és gyerekük lehessen vagy ne, hanem, hogy olyan környezetben neveljük gyerekeinket, hogy megse forduljon a fejükben, hogy "én más vagyok".

Zemanta helped me add links & pictures to this email. It can do it for you too.

2009. június 20., szombat

PI-víz... ne röhögtessenek már XD

Hmm, a híreket olvasva a neten, találtam ezt a hírdetést... ezt a sok halandzsát, mikor a tudományos szövegeket, fogalmakat használnak (teljesen kifordítva az értelmüket, és áltudományos fogalmakkal vegyítve), hogy eladhassák a terméküket. Másrészt kémikus szemmel nézve az ez az egész egy nagy átverés, üzleti fogás csak.

a link: pi-víz

Péntek esti póker XD

Hi!

Régen írtam már ide.
Mondjuk, fő célja most íz írásomnak, hogy a tegnapi pókerben úgy elvertem egyik haveromat megint :D Nagy volt a szája eddig, de most egy kicsit alábbhagyott :P Úgyhogy ez feldobta a napomat :)) Meg persze a délutáni fürdés a bányatóban. Tök zsír volt. Jó a víz is. Tiszta még, úgyhogy tökéletesen lehetett búvárkodni, lent az alján :)

Na, most ennyi. Majd máskor megint...

2009. június 3., szerda

Névtelen megjegyzés


Sziasztok!

A névtelen megjegyzéseket nem hagyom jóvá. Szeretem tudni, hogy ki mikor mit ír. Ha nem is vagytok regisztrálva, de legalább írjátok alá a megjegyzést. Aki nem így tesz, annak a megjegyzését nem hagyom jóvá!!!

2009. május 28., csütörtök

A tartalom magáért beszél


Ha valaki gyorsan el akarja b***ni a működő kapcsolatát, akkor az forduljon hozzám szakmai tanácsért!

2009. május 26., kedd

Videók, képek

Videó és kép szekció már működik a webmotor átalakítása után is :D

Online Egyetem

képek

Az ígért képek a kenuzásról, vagyis legtöbbje inkább a tájról, már fent van a weboldalamon. Az átírt webmotor miatt a régebbi képek elérhetősége még nem lett ellenőrizve. Majd este folyamán azt is megteszem. :)

Egy hosszú tegnap reggele

Jajj, tegnap egy kicsit hosszúra sikerült. Igaz, nem a szórakozással, hanem a munkával. Reggeltől 16-ig Bio-Fungi (programozás). Aztán hazaértem, és jött haverom (óvóbácsi), és terveztük a nyári sportnapközijének plakátját és weboldalát. :) Aztán megittünk egy sört, és még prgoramoztam egy keveset.... nem is tudom, mikor aludtam el...még szerencse, hogy nem hagytam kihasználatlanul a gépet, mert konvertáltatam az orgonálós videóimat. Majd fent lesznek a weboldalon.
És most megint munkában. Kicsit még kómás a fejem XD

2009. május 25., hétfő

Hétfő reggel

Újra hétfő reggel! Hmm...  Azt hittem, fájni fog a vállam a tegnapi kenuzástól, mert ez volt az első az idén, de nem érzek semmit. Bár a hátsómra nem igazán tudok ráülni mindenre :P Most a puha, kényelmes irodai székben egész jó, de míg bebicikliztem, áááhh, azt hittem szétmegy XD  Nem valami kényelmes egy kenu ülése, míg törölközővel sem XD (Képek majd a weboldalamon)
Mindegy, azért jó volt már evezni. És a víz se volt rossz. :D
Most meg újra munkában, felfrissülve :) Megyek is, pötyögöm tovább a dokumentációkat.

2009. május 21., csütörtök

Az utóbbi két nap eseményei (2009.05.20-2009.05.21)


  Már egy ideje nem irogattam a blogomba. Már készülnek a beszámolók, de még nem jutottam el semelyik végére :P Így aztán csak az elmúlt két napmról kaptok most egy kis beszámolót. Igazából semmi különös nem történt velem, azon kívül, hogy 23 és 3/4 éves lettem kereken :D
  Mindkét napom azonosan indúlt. 6kor kelés, reggeli tisztálkodás, reggeli, egyéb teendők, aztán irány dolgozni. Már egy ideje dolgozom egy napirend adatbázistáblákon és ezek kezelőin, hogy mindent automatikussá tegyek, és minden egyes időpont-beosztást le tudjak kezelni (napi rendszeres teendők, munka, betervezett házimunka, és stb stb...). Már sokszor mondtam, hogy szeretek általánosítani, és teljesen automatizálni mindent. Részben már tök jól megy :D
  Munkahelyen is most jól könyvelhetem el a napjaim. Sikeresen csökkentettem a kijelölt feladatok listáját, és a Help és Dokumentációs rendszer is kész van a programokhoz. Folyamatosan bővülnek az adatokkal, kérdésekkel.
  Most csak ennyi, semmi érdemlegeset nem tudok leírni most, inkább megyek, és folytatom a programjaimat, és a beszámolókat az elmúlt időszak jelentős eseményeiről XD:)

2009. május 11., hétfő

Az elmúlt 2 hét

   Húha, már 2 hete nem írtam ide semmit, persze már szándékomban is állt, de valahogy nem jutottam el idáig, hogy pár sorban ecseteljem a velem történteket.
   Hm, hol is kezdjem. Meg van. Május 1. A munka ünnepe. Mivel is ünnepelhetem jobban a május 1-ét, mint munkával. Főleg, hogy ház körüli munkáról van szó. Igaz, nem erőltettem meg magam vele. A kedvenc időtöltésem e téren a fűnyírás. Fel a fejhallgató, jó zene bekapcs, és irány a fűnyírás. Így az igazi :)  Mundjuk így legalább nem hallom, hogyha a többiek kiabálnak: "Vigyázz!!!!! virág!!!!!"  :D Nem mintha nem figyelnék a virágokra, de hogy láthatnák több 10 méterről, hogy pontosan hol halad el a fűnyíró. Én szeretem kicentizni a távolságokat, és a levágot fűszálak számát maximalizálni. :D
   De ennyit a délelőttről. Én szemály szerint a délutánt vártam. Fürdés, készülődés, ruhakeresés (mintha olyan sok lenne..), bakancspucolás, és irány a busz. Fel PEstre, majd Patiékhoz!!! A nap fénypontja.  Egy kellemes, családi vacsorában volt részem, aztán irány ki a térre, a majálisi programokra. Először is musicel-eket hallgattunk, aztán Első emelet koncert!!! Yeee :D Nem teljesen az én műfajom, kicsit lágy hozzám, de azért jó volt :D Művelődni is kell, amennyi első emeletet hallgattam eddig, ez volt a csúcs, sőt, dirac-delta :D  E téren még a szövegismeretemet fejleszteni kell :D Nem i studtam magam teljesen átadni a tombolásnak emiatt. De jó volt.
  Másnap, szpmbaton esküvőre mentünk. Ági osztálytársam elkötelzte magát, és meghívott minket is a nagy eseményre :) Nagyon szépek voltak :)  Azon gondolkodtam, hogy így repül az idő. Húha! :D Azért szerintem nem vagyok lemaradva :) Még 5 év kb, és én is talán elvesztem a maradék kis csöpp eszemet, és megkérem valaki kezét.... talán... :D  Bár erről a minap olvasott kis egysoros nagyon megtetszett: "A házasság egy intézmény, ami illegálissá teszi másokkal a szexet." :)
  Esküvő után még egy jót sétáltunk Patival a Margit-szigeten, és sikerüt az utolsó busszal haza is jutnom.  Ahol még egy kitünő Póker-partyban kb hajnal 2ig játszottunk pár barátommal.
  A következő egy hét is Nagyrész Patival telt el :D  Kétnaponta találkoztunk, és ez nagyon is jó volt. Bár azért őszintén megvalva, voltak olyan pillanataim, hogy most szivesebben lennék egyedül. De ez nem volt jellemző, csak pénteken volt kicsit semmilyen hangulatom. De en szalladjunk ennyire előre. Hétfőn délután 4kor találkoztunk a műegyetemi tanreaktor előtt. Elmentünk gyros-ozni, mert éhesek voltunk, és irány a Kaltenberg. Nyamm. 2 korsó sört ittunk. A deszertnek elfogaztott sütik pontos nevére nem emlékszem, ezért meg sem említem őket :P kb. negyed 9ig voltunk ott. Közben népzenével is szórakoztattak bennünket, mert egy kínai vagy japán (nagyon külömbség nincs köztük) csoport si érkezett, és főleg az ő szórakoztatásukra voltak, de nekünk is nagyon tetszett :D
  Legközelebb szerdán találkoztunk, amikor meg is nézhettem a laborját az egyetemen. :) Elég jó kis hely, sok sok műszer :D De azért mégis inkább az elméleti rész mellett maradok, ott kevésbé van esélyem felrobbanni :D MAjd haza jöttünk, ebédeltünk, megittunk a maradék boromat. én személy szerint biciklizést terveztem be, de az idő nem nagyon kedvezett neki, meg Patinak sem volt kedve, így marad a beszélgetős, filmnézős este :)
  Másnap korán be kellett mennem dolgozni, mert egy koleganőm beteg volt, és bevittem PAtit is, hogy megnézhesse az én munkahelyemet is :)  Aztán elment a busszal, és én meg dolgozhattam mint a güzüz, mert egy darabig egyedül voltam bent. Így minden munka rám maradt XD DE végre megjött a felmentő sereg, és én a számítógépemnek élhettem, és programozhattam. És már vártam a péntek délutánt, amikor megint jött Pati :)
   De valahogy nem úgy sült el a dolog , ahogy azt terveztem. Nem tudom miért, örültem, hogy velem van, de valahogy semmilyen hangulatom volt. Bár a biciklizést élveztem :)
Este meg pókereztünk a baráti társaságommal, ahol én inkább a piákat pusztítottam, és hamar ki is ütüttem magam. Sajnáltam, nem így akartam. Legjobban Patit sajnálom, hogy meg kellett tapasztalnia, hogy ilyen is tudok lenni. (Szerencsére, nem gyakori :D )
   És a poén: másnap pálinka fesztiválra mentünk Pestre :) Nagyon finom pálinkákat kóstoltunk, de azért kicsit drága volt a kóstolás. Átlagban 300 HUF volt 1,4 cl. Kész rablás. Bár igaz, annál több már nem is kellett, mint amennyit megkóstoltunk :) Lényeg, hogy együtt voltunk :) Majd hazakisértem, ahol még volt egy kis idő képek nézegetésére, majd go haza.
   Hát, ennyi volt összefoglalva az elmúlt két hét eseménye. A lényegi része :)

Kitöltős - Patitól

x Choose a singer/band/group that you like - válassz egy együttest/énekest amit/akit kedvelsz
x Answer using ONLY titles of songs by that singer/band/group - válaszold meg ezeket a kérdéseket úgy, hogy CSAK számcímeket írsz a választott együttestől/énekestől
x Tag 6 more people (and let them know they've been tagged) - Nevezz meg 6 embert - és tudasd velük, hogy ők a Kiválasztottak :D

Együttes: Kalapács József

1. Are you male or female?
Eltévedt fiú
2. Describe yourself.
Örökké lázadó
3. What do people feel when they're around you?
Mindhalálig Rock'N'Roll
4. How would you describe your previous relationship?
Lányok feketében
5. Describe your current relationship.
Őszintén
6. Where would you want to be now?
Itt és most
7. How do you feel about love?
Angyal
8. What's your life like?
Hajsza a tűzzel
9. What would you ask for if you had only one wish?
Bízd rám magam!
10. Say something wise.
Becsület, hűség, vitézség

2009. április 27., hétfő

Én, és gondolataim... csupa egyveleg XD: A hétvége

Én, és gondolataim... csupa egyveleg XD: A hétvége

A hétvége

Már majdnem 11 óra. Pati 7:30kor ment el busszal. Nekem is mennem kellett volna, de sajna eszembe juto, hogy nem csináltam meg a weboldalt, amit megrendeltek tőlem. Szerencsére nem kell teljesen kész elnnie, de azért a grafikának, és az alap dolgoknak jó lenne már működnie.
De most a tervezgetésbe, és rajzolgatásban tartok egy kis szünetet, és írok kicsit a hétvégémről.
Úgy indult , mint a többi hétvége. Péntek este 6 után hazaértem amunkából, anyuéknak segítettem a kertben (múlt héten jöttek meg a palánták (több száz) és segítettem nekik ültetni, vagyis én locsoltam őket :D ). Aztán tisztálkodás egy kicsit, és este pókereztünk a haverokkal. Egész jól alakult a póker, és szerencsémre a végén én vittem mindent :D már unalmunkban mindenki "all in"-t mondott, és nekem kedvezett a szerencse (6-os drill :) ) Majd hazajöttem, és egy kis számítógépezés után elnyomot az álom :)
    Már nagyon vártam a szombat estét, hisz akkor jött Pati, de addig még sok dolgom volt itthon. Reggel is ültetni kellett volna mennem, de anyuék nem ébresztettek, így csak 9kor keltem, és megtudva a munkákat, beosztottam az időm. Délelőtt programoztam, majd délután takarítottam, locsoltam aketben, morzsoltam kukoricát, majd mentem a parókiára betont törni, mert nemsoká kezdődik a parókiánk felújítása (Hála Istennek! :) ). Anyuék ki is voltak akadva az ebédnél, hogy nem segítettem délelőtt, de mondtam, hogy nem akarok 2x koszos lenni. és gyakorlatilag az én munkámtól nem függöt az övék :P Őszintén, jól kell beosztani az időt, és én szeretem ezt az elvet követni :) Tudom, most mindenki azt mondja, hogy engedelmeskedni kell a szülőknek, amivel egyet is értek, de azért lehet őket is felülbírálni. Anyuék azt nem szeretik, ha amit mondanak, nem mindig rögtön csinálom meg, de én szeretem a saját időbeosztásomat követni, persze ha nem függnek tőlem.
   Na, de eljött az este, és Pati is megérkezett a 20:20-as busszal. Elémentem biciklivel. Annyira jó volt, leszállt a buszról, én pont az ajtónál álltam a biciklivel, és rögtön egymás karjaiba estünk :)  Már egy hete nem találkoztunk élőben, csak msn-en beszélgettünk. Olyan megható volt :) Hazasétáltunk, lecuccoltunk, megvacsiztunk, bár az eltartott egy 45 peret is kb. :) majd megnéztük az Apokalipszis című filmet (Biblia jelenések könyve alapján), az este többi része nem nyílvános :P
Vasárnap reggel kb. fél 9kor keltünk, reggeli, majd irány templomba (én orgonálok már ott kb 12 éve), majd ebéd, és 2kor útrakeltünk autóvel üllőre, presbiteri továbbképzésre. én vittem autóval a többieket, Este 7re haza is értünk, majd Pati is vezethetett , mert elmentünk sörért, amit vacsi közben meg is iszogattunk, és egy nagyon jót beszélgettünk,
És elérkeztünk újból a ma reggelhez. Nehezen keltünk fel, mert még lustálkodtunk egy kicsit Xd
Ennyit erről a hétvégéről. És most irány vissza dolgozni... Majd máskor jelentkezem XD

2009. április 22., szerda

Ma is itthon

   Szerbusz Kedves olvasóm!
 
   Jaj, de szép az idő. Süt a nap, kelemes a hőmérséklet. De sétálnék most a Kiscicámmal :D Hát igen. Szép gondolatok. De helyette itt kell ülnöm a gép eőtt, és dolgoznom. Elválaltam egy weboldal megírását, ami nem nagy dolog, de mondjuk a grafikára kellene egy kis időt fordítanom XD Nem adatott nekem sok fíntázia e téren, de megbírkózom vele :D Mellette meg a saját fejlesztéseimet sem hanyagolhatom. Rengeteg mindent összeírtam, és jól lenne ma már utol érni magam XD TEgnap előtt sikerült a céges fejlesztések egy nagyobb korszakát lezárnom, és most egy kis időt magamra is szánok. Bár bevallom, a kettő egy részében összefügg. Vannak közös komponensek :D
 
   De most ennyit a munkáról. Megnéztem tegnap este az Anyegin filmfeldolgozását. Őszintén, sosem voltam nagy irodalmi emberke. Gimiben utáltam ilyeneket olvasni. Nem érdekeltek az emberek lelki folyamatai :P Regényeket szerettem, bár ott is csak a hely, történés érdekelt, az hogy az egyes szereplők milyen fejlődésen mennek át, teljesen hidegen hagyott :P Akkoriban leragadtam pár alap kérdésnél: Mi a lélek? miből van? hogyan van kölcsönhatásban az anyaggal? lehet, hogy az agyunk fejletsége miatt van? vagyis csak agyi működés eredméyne? Igaz, keresztéyn vagyok, de azért mélyebben is érdekel a kérdés, nem csak elfogadva, hogy a lelkünk az független a testtől... stb. Inkább szeretem a dolgokat természetudományi szemszögből vizsgálni.  Ezért is olvasok nagyrészt csak szakirodalmat. Ott is van bőven mit :D Bár nem rég fejeztem be Sade Márki Juliette regényének folytatásait: Justine, Anti-Justine. Nekem tetszett, de tele vannak perverzióval XD Szerintem ez is épp olyan alap mű lehetne, mint bármi más. Jó a dolgokat más szemszögből, más értékrendszerből is megvizsgálni.

  Na, megyek, visszatérek a pötyögéshez. Van még mit leprogramoznom, aztán este megint tanítok, majd megyünk focizni a haverokkal. Minden jót, kedves olvasóm!
 
 

2009. április 21., kedd

Végre egyedül...

Végre egyedül maradtam. Nem kell rosszra gondolni, nem szeretnék megszabadulni a Kiscicámtól. Bár igaz, ha valaki megalkotná a nőket leírő legpontosabb matematikai modellt, akkor minden férfi boldogan élné az életét XD (majd én megcsinálom) :D
Na, de a lényeg, hogy a közvetlen munkatársaim nemrég mentek haza, bár igaz, a főnök itt van még, de szerencsére tőle elválaszt egy fal :D Nem tudom, szeretem a társaságot, mert akkor jönnek belőlem a gondolatok, de azért már ténylegesen alkotni egyedül szeretek. Akkor nem zavarnak meg a munkában, és tudok a feladatra koncentrálni. Azért jó velük. Rengeteget röhögünk, meg poénkodunk. Már lassan egy éve, vagyis pontosan 10 hónapja dolgozom velük. Egész jó kis csapat, bár azért szakmailag vannak szerintem hiányosságok, de lehet, hogy csak azért gondolom így, mert én megszoktam azért a rendes laboros munkát, a korrekt kalibrációkat, meg ilyeneket, meg főleg a rendes mintavételezést. Bár igaz, 200 tonnás komposztot nehéz mintavételezni. Na, azért ne gondolja senki, hogy én egy komoly laboros emberke vagyok XD ez jó vicc lenne. Én inkább elméleti oldalról közelítem meg a természetet, és próbálok rá leírást találni, de azért nem lehet megvetni a labormunkát sem, hisz az ő tapasztalataik nélkül nincs mire elméletet csinálni. De itt egy kis ellentmondás, mert laboros méréseket meg nem lehet elmélet nélkül XD Amúgy nem is az, csak gondold jól végig XD
Remélem belegondoltál, hogy mit keres egy elméleti ember egy komposztot gyártó cégnél? pénzt XD Főleg programozóként dolgozgatok itt, és programjaimmal, fejlsztéseimmel segítem főleg a labor, de már a teljes cég életet. Bár tervem van egy jó kis komposzt-modell megalkotására, de ez még csak terv. Majd meglátjuk mi lesz belőle. Előbb még az eddigi programcsomagomat kéne értékesíteni a komposzt-gomba piacon. Szerintem egy jó kommunikációs lehetőség lenne a termelők és a komosztgyártók között (egy kis szabályozás a rendszerben :) ) Szép álmok, de törekedni kell a megvalósításra :)
Most ennyit. Elég jól elkalandoztam a munkatársaktól való megszabadulás megtörténtétől :D
Most megyek, és csinálom tovább a munkát.

Kedd reggel :D

Eljött a mai nap is, bár kicsit nehezen ment a kelés XD Felébredtem már negyed 7kor, de valahogy nem engedett könnyen el az ágy. A 2 dimenziós altérben jobban éreztem még magamat XD Bár igaz, hogy csak hajnal kettő körül sikerült lefeküdnöm. Bár az estét át tv-ztem, így későbbre hagytam a kis munkát még, de meg akartam még tegnap csinálni. Nem ba, majd ma kipihenem magam a munkahelyen XD hihi
Most nem tudok semmi különösebbet írni, épp bent ülök a munkahelyen, és próbálom magam ráhangolni az itteni munkákra is (szokásos: ülök a számítógépem előtt, és pötyögök :D, már itt is :D )

2009. április 20., hétfő

működik

Na, jól gondoltam, tök jól működik az email-es blogolás is XD
Na, tényleg további szép napot Nektek! Pápá

Ez egy teszt email

Böngészgettem még a blogspot beállításaqit, és láttam, hogy egy magedott emailre történe levélküldéssel egyből írhatok a blogomba. Ez jó XD Ez a próbája, kíváncsi vagyok az eredményre :)


The Begining

Szia kedves elsőre olvasó földi halandó!

Valahol csak el kell kezdeni a blogozást. Már egy ideje megvan, de még valahogy semmi kedvem nem volt ide írogatni. Őszintén? Nem is történt velem semmi különös, amit leírhattam volna ide, vagy én ítélem, úgy hogy semmi jelentősége nem volt a velem történteknek. De mindegy, rászántam magam, hogy most az ebédidőmben, amit igaz, ma itthon töltök, mert szeretném befejezni a listámat, amit kitűztem magam elé (tervek, fejleszteni valók). Egész jól haladok. Már csak apró finomítások a programokon, meg persze a tesztelés során fellépő hibák kijavítása. De teveim szerint biztos végzek vele estig... :D Muszáj, ha jönnek az ismerősök msn-re, képtelenség akkor teljes aktivitással dolgozni, meg persze a szokásos sorozatokat sem hagyhatom ki. Oh, itt kell bevallanom, hogy egy kicsit tv függő vagyok :P Na, azért nem annyira, híradó és sorozatok (Dr. House, Gyílkos számok, NCIS, CSI). Ezek szerintem jók, nem azok a tömegtermelésbe átment szappaopera műfaj :D
Na, megyek vissza alkotni. Estére be kell fejeznem, muszáj :D Meg ha jön a Cicus, vele szeretnék foglalkozni, nem az esetleges feladatokkal még. Sajna, úgyis kevés időnk van egymásra, és azt is jól be kell osztani :D
Hm, itt kell megemlítenem, de az előző bekezdésben is említésre került, hogy már majdnem 2 hónapja "elköteleztem magam" vki iránt. De ez még csak a kezdeti időszak, még ilyenkor a "rózsaszín felhő" burkolja be az elmém. De ha tovább kibírjuk egymás mellett, akkor lehet, hogy komolyabb a dolog :D Most per pillanat örülök Neki :)
Na, ennyi tellett mostanra kedves leendő olvasóm, ha leszel egyáltalán. XD Majd máskor folytatom....