2009. november 15., vasárnap

Újra itt

 Ahogy visszanéztem, elég régóta (pontosabban egy hónapja) nem írtam ide. Előre is elnéést az elírásokért, amiket nem veszek észre , de új laptopom van, és még szoktam meg a billentyűzetét teljes mértékben.
 Hol is kezdjem? Ezalatt az egy hónap alatt elég sok minden történt szerény személyemmel. Voltam a KÖMT-ön, amit az MTT szervezett Zebegényben. NAgyon élveztem. Mondjuk én nem vagyok művészi hajlamú egyén, ezért inkább a túra szekciót választottam :) Itt is voltak mélypontok Patival való kapcsolatomban. 2 este is összevesztünk, bár miattam. Igazat megvalva, mindig miattam vesztünk ösze az eddigi közös trajektóriánkat végignézve (kivéve a komunikáció beli félreértéseket, és persze az augusztusi esetet), de azóta csak én vagyok a bűnös. És persze ez most be is tetőződött. Ezen a héten eléggé nagy negatív gradienssel áltam a dolgokhoz. meg is lett az eredménye: a kötés elszakadt. lehet, hogy túl nagy gerjesztő E-át közöltem a rendszerrel? ja. Várni kell, hogy emittálja a rendszer, hátha reverzibilis a folyamat, és újból rendeződnek a kötések :)  De mint tudjuk, ez t függő, csak bizonyos dt idő után áll helyre. De remélyem, nem álltak a trajektóriáink rá egy végsőkig távolodó pályára! Ezt sokáig tartana számolni, úgyhogy inkább kimérem. :)
 Két hete megnéztük a MEster és MArgarita c. darabot a Nemzetiben. Nagyon jó volt, és féláron tudtam rá jegyet szerezni :) Nagyon élveztem, főleg, hogy Patival voltam :)
 Ezeket leszámítva csak a munka-munka és a munka, meg persze a két egyetem játszik döntő szerepet a napjaimban. Kéne már valamikor aludnom is... de sajnos sok a teendő és kevés az idő.
Várható következő híradás kedd este éjfél körül, de valószínűbb szerda délelőtt :)

Nincsenek megjegyzések: