Ez a nap is jól alakult. A reggeli kicsit kábai kelés okai tegnap estére vezethetők vissza. Nem kellett volna még boroznom is 3 üveg sörre :P De megérte, nagyon jófajta bor csúszott le a torkomon (Bíboros). A templomban is kicsit nehezen ment az orgonálás. Kicsit oda is kellett figyelnem a kottára. nem is beszélve arról , hogy egy ritka használt éneket énekeltünk. És mikor már kb. 10 perce megy az Istentisztelet, látom a telefonom, hogy egyik kollégám hív. Mikor vége lett az éneknek, írtam neki, hogy majd visszahívom. 11 után hívtam is, és kérte, hogy egy új fajta alapanyagnak a mérési eredményeire kíváncsiak a termelésvezetők, és most kell. Én bementem a munkahelyre, szerencse, hogy majdnem helyben van, és keresgéltem pár évre visszamenőleg, mert azt mondták, hogy ilyt már vizsgáltak. De nem volt írásos anyag sehol sem, úgyhogy mérhettem én. 4 órát bemnt kellett töltenem, amíg minden kész nem lett. Mondjuk a gépek gazdaságos használata miatt muszály voltam más mintákat is berakni vele, úgyhogy időm egy része ezzelt tlet, hogy mindentelőkészítsek. Aztán be a gépbe, és pihi. A pihi volt majdnem 3 óra. XD De nem bánom, vittem a gépem, meg egyik benti gépet is beüzemeltem, és miközben filmet néztem, programozhattam, meg minden mást :)
És ez az, amiért ezt a blogbejegyzést írtam. Az "In Bruges" c. filmet néztem. Érdekes. 2 bérgyílkosról szól és a munkaadójukról. A belső vívódásról, az elvekhez való hűségről. Szerintem jó volt. Meg lehet nézni :) Van benne pár véres jelenet, de hol nincs már a mai filmek közül.
Nem akarok sokat írni a filmről. Több info itt olvasható róla. Bár a film alapján megnézném Bruges városát :)))

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése